Kampányt indítasz? Ne kapkodj…
36+ lépés, hogy több vevőt szerezz, kevesebb idegeskedéssel
Neked való a kampányindító Csekklista?
Igen, ha:
Nem neked való, ha:

Pajor Nikoletta
Miért hoztam létre ezt a csekklistát?
Évekkel ezelőtt egy ügyfelem kérte a segítségemet.
Állandóan el volt úszva a feladatokkal, a kampányai gyakran a tűzoltásról szóltak.
Nem csoda: kisvállalkozóként nem volt mindenre külön embere, és nem állt rendelkezésére 24/7 egy profi projektmenedzser, aki mindent kézben tartott volna.
Egyedül, egy-két alvállalkozóval kellett boldogulnia, terveznie és kiviteleznie a kampányait. Mellette persze élete, családja is volt – nem állt rendelkezésére az örökkévalóság.
Akkor készítettem el a Csekklista 1.0 verzióját, az ő speciális területére, igényeire, elakadásaira. Szörnyen örült neki, azt mondta: nem tudja, hogyan élhetett eddig nélküle.
Idén akadt a kezem ügyébe ismét, bevallom: azóta megfeledkezdtem róla. Amikor januárban megtaláltam, arra gondoltam: hú, ez másnak is hasznos lehet!
Átalakítottam, kiegészítettem.
Most 36+ olyan teendőből áll, amiket, ha elvégzel, ügyesebben, tudatosabban, fogsz kampányolni.